Megszoktam már, hogy ahány ember, annyiféleképpen reagál megjelenésemkor. Van, aki véresen komolyan elzavar, más túlzottan kedvesen fogad, süteménnyel, itallal kínál, megint más humorizál, jópofáskodik, és persze vannak közömbös emberek, akik szinte még köszönni sem tudnak, szótlanul végignézik, amint leolvasok, majd kiengednek és továbbra is némák.

 Azt gondolom, már mindegyiket tudom megfelelően kezelni, így az életben sem okoz gondot, hogy az emberek bizony igen sokfélék és ugyanarra a dologra millióféleképpen reagálnak. Ám a legnagyobb kihívás az, amikor valaki sajátos humorral próbál meg megnevettetni, amit én nem értek, nem igazán tudok értelmezni.

 Ilyennel találkoztam ma. Fapofával, szigorú, kimért arccal mondta a férfi:

– Leolvasásra most nincs lehetőség, sajnálom! Fényképezni lehet, de leolvasni most nem.

 Hát erre bevallom, nem tudtam mit reagálni, csak a döbbenet látszott az arcomon, amikor elnevette magát az ember és betessékelt.

 

Általam levont tanulság:

 Az emberi elme határa végtelen, minden ember egy külön meglepetés, ha humorról van szó…

 

Amit szerintem megfelelően tettem:

 Nem kezdtem el vitatkozni és magyarázni,  hogy a kettő ugyanazt jelenti.

 

Önkritika/változtatási javaslat magamnak:

 Ebben a helyzetben ugyanígy tennék ma is.

 

Mi a Te meglátásod?

Lépj velem kapcsolatba, fejlesszük együtt az emberekkel való foglalkozás módját és írd meg nekem a javaslat@pszichosztori.hu e-mail címre, szerinted mi a történet tanulsága és mi lett volna a megfelelő magatartás a leolvasó részéről!

 

Mónus Tamás, 2016. December 04.

Vissza a topikba