Egy csendes utcán mentem biciklivel, 1 fiatalember és 2 fiatal lány jöttek szembe. Teljesen gyanútlanul mentem el mellettük, amikor az egyik lány elkapta a kezem és rohant utánam, velem. Nagyon nem ellenkeztem, mert nem akartam elesni, inkább döbbenten néztem rá, aztán csak nevettem az egész szituáción. A lány közben nem engedett el és kérdezte:
– Szia, hova mész?
– Dolgozni.
– Veled mehetek?
– Nem.
– Miért nem? Vigyél magaddal! Segítek neked!
– Nem lehet, engem várnak és Te csak lassítanál.
– Nem igaz! Én gyorsítanálak!
– Akkor sem! Engedj el kérlek!
– De én elmennék veled bárhová!
Ekkor már egészen lassan mentem, s a vele sétálók utánunk futottak és elrántották őt, ő pedig kiabált utánam:
– Vigyél magaddal kérlek! Veled megyek bárhová!
Általam levont tanulság:
Nemcsak rossz arcú emberek támadhatnak meg az utcán.
Nem lehet az életben minden helyzetre felkészülni, ez is egy olyan volt, amire álmomban sem számítottam. Eleve az, hogy valaki elkapja a kormányom, míg én tekerek, önmagában elképesztő. Ha ilyenre számítottam is volna –soha azelőtt nem volt ilyen, így nem számítottam- akkor sem gondoltam volna e három fiatal egyikéről sem, hogy megtennék. A harmadik tanulság tehát, hogy nem minden ártatlan, ami annak néz ki. Sosem lehet tudni, hogy kiben mi lakozik. És kit mi motivál bizonyos cselekedetekre.
Amit szerintem megfelelően tettem:
Megfelelően tettem, hogy nem mondtam neki: persze, gyere csak! Az ilyen úti társ nem biztos, hogy a munkámat segítette volna.
Önkritika/változtatási javaslat magamnak:
Ha netalán előfordulna ilyen máskor, hogy valaki váratlanul elkapja a kormányom, akkor talán nem kellene tovább tekerni, hanem meg kellene állni. Igaz, a döbbenettől lehet, hogy akkor sem tudnék gondolkozni.
Mi a Te meglátásod?
Lépj velem kapcsolatba, fejlesszük együtt az emberekkel való foglalkozás módját és írd meg nekem a javaslat@pszichosztori.hu e-mail címre, szerinted mi a történet tanulsága és mi lett volna a megfelelő magatartás a leolvasó részéről!
Mónus Tamás, 2014. Szeptember 14.