Felvettem a telefont:

– Jó napot kívánok, Mónus Tamás vagyok.

– Szervusz Tamás, Ottó vagyok a gépházból. – mondta erre, így gondoltam, ismerjük egymást.

– Szervusz Ottó! – válaszoltam vissza én is bizalmas hangnemben.

– Miért kerestél Tamásom? Hallgatlak! – mondta, amire már kicsit zavarban voltam.

– Őőő! Én a gázórákat olvasom, ez ügyben hívtalak.

– Jaj, kedves harcostársam! Csak nem most vagy nálunk?

– Nem, akkor voltam, amikor hívtalak.

– De szakikám, tudod, hogy én most dolgozok!

– Nem tudom, az az igazság, hogy most nem igazán vagyok képbe, hogy ki is vagy.

– Mesterem! Hát Ottó vagyok a Gépházból!

– Sajnálom, de nem ugrik be.

– Dehát te hívtál engem Tamásom! 

– Igen, de elég sok számot hívtam. Szigetszentmiklóson hol laksz?

– Szigetszentmiklóson? Én Szabolcsban lakom.

– Oh, akkor valószínűleg rossz telefonszámot hívtam.

– Semmi gond bajtársam! Hívjál nyugodtan, ha bármi van!

– Oké rendben!

Általam levont tanulság:

 Vannak, akik idegenként is képesek ilyen bizalmasan beszélni. 

Amit szerintem megfelelően tettem:

 Jó volt elbeszélgetni egy igazi távoli, de közvetlen hanggal.

Önkritika/változtatási javaslat magamnak:

 Máskor azonnal a lényegre kell térni, s kérdezni, hogy hol lakik, akkor is, ha hallhatólag úgy tűnik, ismer jól a vonal másik végén levő.

Mi a Te meglátásod?

Lépj velem kapcsolatba, fejlesszük együtt az emberekkel való foglalkozás módját és írd meg nekem a javaslat@pszichosztori.hu e-mail címre, szerinted mi a történet tanulsága és mi lett volna a megfelelő magatartás a leolvasó részéről!

Mónus Tamás, 2018. Október 12.