Egy középkorú, félig hosszú hajú férfi engedett be egy háznál. A kölyök kutyusa sietve rohant hozzám, hogy körbeugráljon, mire a gazdi rászólt:

– Kovács Gombóc Szilveszter! Azonnal menj a helyedre!

– Csak nem ez a neve? -kérdeztem meglepetten, mire Ő így válaszolt:

– De igen. A feleségem és a lányom is adott neki nevet, és mivel egyikkel sem akartam vitázni, elfogadtam mindkettőt, de azzal a feltétellel, hogy a vezetéknevet én adom neki.

– Hát ez jópofa! – válaszoltam erre nevetve – De miért éppen Kovács?

– Jellemző! Minden ismerős ezen akad ki. A Gombóc meg a Szilveszter miért nem kérdés senkinek?

– Igaz is! – válaszoltam erre nevetve… 

Amit szerintem megfelelően tettem:

  Elfogadtam az illető gondolatmenetét.

Önkritika/változtatási javaslat magamnak:

  Minden rendben volt. 

Mi a Te meglátásod?

Lépj velem kapcsolatba, fejlesszük együtt az emberekkel való foglalkozás módját és írd meg nekem a javaslat@pszichosztori.hu e-mail címre, szerinted mi a történet tanulsága és mi lett volna a megfelelő magatartás a leolvasó részéről!

Mónus Tamás, 2019. Január 15.