Egy idős férfi engedett be egy lakótelepi lakásba, ahol rögtön az ajtó mögött volt a gázóra. Felesége, aki 80 körüli hölgy, a konyhában ült, dohányfüstben, rám se nézett, csak mondta a magáét:

– Te nagyon jól tudtad, amikor elmentél, hogy mit csinálsz. Akkor kellett volna gondolkodni, nem ennyi év elteltével. Most már mit akarsz? Akkor kellett volna, hogy ott legyél!

 A férfi eleinte csak toporzékolt, majd megunta és beszólt neki:

– Hallgass már, más is van itt, ha nem látnád!?

Mire a nő meglepetten nézett rám, majd így válaszolt:

– Jól van na, miért nem mondtad? Majd elhallgatott.

Amikor kimentem a lépcsőházba, hallottam, amint beszélnek tovább:

– Nem igaz, hogy nem látod, hogy bejön valaki. – kiabált rá a férj.

– Nem láttam, na! Különben is, nem beszélhetek az anyámmal, azért, mer itt van valaki? Ha egyszer most akar beszélni velem!? Legyek én is olyan, amilyen ő volt velem kicsi koromban? Látod mama, ez is miattad van, sohasem szerettél engem! – mondta a néni majd hangosan sírni kezdett…

Általam levont tanulság:

 Vannak sérelmek, amiket emberek egész életükben magukkal hurcolnak és még az utolsó éveikben is ezzel keserítik meg életüket…

Amit szerintem megfelelően tettem:

 Úgy tettem, mintha nem is venném észre, hogy mi történik.

Önkritika/változtatási javaslat magamnak:

 Ebben a helyzetben ugyanígy tennék ma is.

Mi a Te meglátásod?

Lépj velem kapcsolatba, fejlesszük együtt az emberekkel való foglalkozás módját és írd meg nekem a javaslat@pszichosztori.hu e-mail címre, szerinted mi a történet tanulsága és mi lett volna a megfelelő magatartás a leolvasó részéről!

Mónus Tamás, 2017. Március 25.