Egy családi házhoz csengettem. Esteledett, már nem voltak olyan jók a fényviszonyok, de azért úgy gondoltam, látok még. Jött ki egy kapucnis kabátban levő kis termetű alak. Még messze járt, amikor ráköszöntem:

-Szia, itthon vannak a szüleid?

Ő azonban nem válaszolt, csak jött egyre közelebb. Gondoltam, már megint egy hasznavehetetlen bamba gyerek, aki nem lesz képes megérteni és átadni a szüleinek, hogy miért jöttem. Amikor azonban egészen elém ért, észrevettem, hogy egy döbbent arcú idős nő az. Ekkor elnevettem magam, mire szerencsére ő is mosolyogni kezdett, így az elnézést kérésemet könnyedén elfogadta.

Általam levont tanulság:

A látszat, főleg, ha messze van, néha csal.

Amit szerintem megfelelően tettem:

 Jó, hogy elnézést kértem a végén.

Önkritika/változtatási javaslat magamnak:

 Nagyon jó a hatékonyságra, s az üzenet mihamarabbi eljuttatására való törekvés, de azért annyit lehetne várni, hogy lássam, ki az illető.

Mi a Te meglátásod?

Lépj velem kapcsolatba, fejlesszük együtt az emberekkel való foglalkozás módját és írd meg nekem a javaslat@pszichosztori.hu e-mail címre, szerinted mi a történet tanulsága és mi lett volna a megfelelő magatartás a leolvasó részéről!

Mónus Tamás, 2018. Január 11.