Anya és lánya jött ki, mögöttük totyogott a papa.

– Papa, fogd meg a kutyát! – mondták neki.

 A papa engedelmeskedett, megfogta, kivitte a nyakörvénél az utcára. Ott elengedte és a kutya a kerítéstől befele őrjöngött, nekem  pedig megállt egy pillanatra a szívem.

Papa jót kuncogott ezen, a lányok meg csóválták a fejüket, de nem szóltak rá.

Ahogy mentem ki azonban szóltak neki, nem bízták a véletlenre:

– Papa fogd meg a kutyát!

 Papa ismét megfogta, de ahogy mentem ki, s indultam a szomszéd felé, az öreg elengedte a kutyát, aki elkezdett rohanni felém.

 A Lányok erre elkezdtek kiabálni, amitől a kutya meghátrált, a Papa meg jót kuncogott.

Általam levont tanulság:

 Nem mindig a legidősebb a legbölcsebb…

Amit szerintem megfelelően tettem:

 Éreztem, hogy vigyázni kell a papával és megfelelő távolságot tartottam tőle annak ellenére, hogy pórázon tartotta eleinte a kutyát.

Önkritika/változtatási javaslat magamnak:

 Az első, kerítéses tréfa után kérni kell a többieket, hogy valamelyikük álljon  a papa mellé, mert nem csak a kutya a veszélyes. Persze mindezt valahogy finoman fogalmazni meg, pl. megtenné, hogy Ön is segít a papának, amikor megyek ki? Teljesen mindegy, hogy félősnek tartanak, jobb megelőzni az ilyen eseteket. 

Mi a Te meglátásod?

Lépj velem kapcsolatba, fejlesszük együtt az emberekkel való foglalkozás módját és írd meg nekem a javaslat@pszichosztori.hu e-mail címre, szerinted mi a történet tanulsága és mi lett volna a megfelelő magatartás a leolvasó részéről!

Mónus Tamás, 2018. Április 03.