Megbeszéltem egy férfivel telefonon, hogy ha odaérek hozzájuk, akkor felhívom, mert nincsen csengőjük és majd ő szól az asszonynak. 

 Amikor hívtam, két csörgés után már jött is ki a felesége, ezért letettem a telefont.  A hölgy beengedett, bementünk a házba, én olvastam a mérőt, miközben megszólalt a telefonom. 

– Biztos a férje hív vissza! – mondtam erre és felvettem:

– Jó napot kívánok, már itt vagyok bent a házban a feleségével.

 Kis csend után így szólt a telefonba levő hang:

– Az én feleségemmel? Gratulálok! El is viheti, ha tetszik magának!

 Ekkor rájöttem, hogy nem az a férfi hívott vissza és zavartan elnézést kértem, amin ő jót nevetett.

Amit szerintem megfelelően tettem:

  Hívtam az illetőt, ahogy megbeszéltük…

Önkritika/változtatási javaslat magamnak:

   Ez egy nagyon súlyos hiba volt részemről, a legalapvetőbb szabályoknak sem feleltem meg, hiszen be sem mutatkoztam és bár nagyon sokat telefonálok, beleestem abba a hibába, hogy nem tételeztem fel, hogy más is kereshet, nemcsak az, akit utoljára hívtam. Nagyon tanulságos a történet, fokozottabban kell figyelni arra, hogy minden hívó fél egy új köszönést és új bemutatkozást érdemel, ha nem ismerem a hívó számot. 

Mi a Te meglátásod?

Lépj velem kapcsolatba, fejlesszük együtt az emberekkel való foglalkozás módját és írd meg nekem a javaslat@pszichosztori.hu e-mail címre, szerinted mi a történet tanulsága és mi lett volna a megfelelő magatartás a leolvasó részéről!

Mónus Tamás, 2019. Január 28.