Idős férfi jött ki a házból a csengetésemre, aki így köszönt vissza nekem:

– Ne féljen, a kutya nem bánt!

Bementem, mire Ő ismét megnyugtatott:

– A kutya nem bánt!

Megkérdeztem, merre van a gázóra, mire Ő így felelt:

– Ott van a kertben, de figyeljen csak!

Hátra fordultam, mire Ő:

– Nyugodtan menjen, a kutya nem bánt!

Tudom, hogy nem bánt, hiszen vizsla- mondtam és mentem tovább az órához.

Erre Ő így szólt utánam:

– Vizsla, de nem bánt!

  Erre már nem mondtam semmit, bár kicsit idegesítő volt. Leolvastam, az órát és elkönyveltem, hogy neki csak ennyi a szókincse, mire meglepett a következő kérdésével:

– Megmondja nekem is, hogy mennyit olvasott?

Nagyon örültem, hogy ezek szerint mégis csak lehet másról is vele beszélni, s örömmel mondtam meg neki az óraállást, amire Ő így felelt:

– Nyugodtan menjen, a kutya nem bánt.

– Biztos? – kérdeztem kissé cinikusan, persze Ő nem érzett ebből semmit.

– Biztos! Menjen nyugodtan.

Bevallom, hiányoltam, hogy nem mondja, ezért rákérdeztem még búcsúzóul:

– Nem bánt a kutya?

Mire Ő kissé ingerülten így felelt:

– Mondtam magának már befele, hogy ne féljen!

 

Általam levont tanulság:

 Vannak olyan emberek, akik nagyon kevés szókinccsel, mondanivalóval rendelkeznek és köszönni sem tudnak az embernek. Az átlagember számára idegesítően ismétlik magukat. Az ilyen emberek valószínűleg nem tudják magukról, hogy ugyanazt mondják. Ez lehet figyelmetlenség, vagy betegség.

 

Amit szerintem megfelelően tettem:

  •  Nem szóltam rá az emberre, hogy „Maga nem hallotta, hogy köszönök?”, vagy hogy: „Így kell köszönni?”, hanem ráhagytam azt, hogy nem köszön.

 

  • Nem mondtam az embernek a többedik ismételt mondatára, hogy „Ezt még hányszor akarja elmondani, ember?!”, s ezzel nem sértettem meg őt.

 

Önkritika/változtatási javaslat magamnak:

 Nem kellene hülyeségre hülyeséggel válaszolni. Lehet, hogy eleinte nem érti az ember, és ez mókásnak tűnik, de ha megérti, hogy cikized, akkor ideges lesz tőle. Ez egy betegség valószínűleg, az ilyen embert csak meg kell hallgatni és ha kell, megköszönni minden alkalommal, hogy mondja, azt lehet, hogy hamarabb megunja és nem mondja el többet.

 

Mi a Te meglátásod?

 Lépj velem kapcsolatba, fejlesszük együtt az emberekkel való foglalkozás módját és írd meg nekem a javaslat@pszichosztori.hu e-mail címre, szerinted mi a történet tanulsága és mi lett volna a megfelelő magatartás a leolvasó részéről!

 

Mónus Tamás, 2015. Március 11.

Vissza a topikba