Amíg olvastam le a mérőt, két nő beszélgetett mellettem, közben a gyerek hangosan kiabált az anyjának:

– Figyelj már rám!

Mire az egyik nő lehajolt hozzá:

-Jáj, ne haragudj drágám, nem hallottam, hogy szólsz!

– Képzeld, a Tanár néni annyi leckét adott és órán is annyi feladatot adott, hogy olyan fáradt vagyok.

  Gondoltam, anyuka majd elmagyarázza a gyereknek, hogy tudod kisfiam, már nagyobb vagy, mindig többet kell teljesíteni. Ehelyett anyuka kikelt magából:

– há’ meghülyűt egíszen az a nőűő? Esküszöm bemegyek és helyreteszem!

 Nehéz volt szó nélkül megállnom, de fegyelmeztem magam: ehhez aztán tényleg semmi közöm és inkább mosolyogva elbúcsúztam.

A gyerek persze nem köszönt, csak a két nő, de ezen már nem csodálkoztam…

 

Általam levont tanulság:

 Sok gyereket a saját szülei rontanak el…

 

Amit szerintem megfelelően tettem:

 Jó dolog, hogy nem szóltam bele…

 

Önkritika/változtatási javaslat magamnak:

 Ebben a helyzetben ugyanígy tennék ma is.

 

Mi a Te meglátásod?

Lépj velem kapcsolatba, fejlesszük együtt az emberekkel való foglalkozás módját és írd meg nekem a javaslat@pszichosztori.hu e-mail címre, szerinted mi a történet tanulsága és mi lett volna a megfelelő magatartás a leolvasó részéről!

 

Mónus Tamás, 2017. Szeptember 17.

Vissza a topikba