Egy idős, teljesen normálisnak kinéző néninél voltam leolvasni. Szépen dekorált lakás, nem volt túlzásba semmi, de az átlagosnál több volt a kellék, a dísztárgy. Így nem különösebben lepett meg, amikor a konyha asztalon, amely mellett volt a gázóra a falon, játék babák ültek.

Amikor leolvastam a mérőt, a néni mögöttem kérdezte:

– Biztos nem vagytok még éhesek?

Bevallom, ekkor sem igazán lepődtem meg, inkább összeállt a kép bennem, hogy bizonyára ott vannak az unokák, s az övék a babák, csak épp nem látom a gyerekeket. Megfordulva azonban megrökönyödve láttam, amint a néni fog egy babát és mondja neki:

– Ha most nem esztek, utána már csak este fogtok! Nincsen nasi délután!

Nem találtam szavakat, mivel a beszéd láthatólag nagyon komoly volt és cseppet sem magyarázkodott miatta.

Elköszöntem, a néni illedelmesen visszaköszönt és kijöttem a lakásból. Újabb csodálkozásom az emberi elmén órákig eltartott, s azt hiszem, míg élek, nem felejtem el ezt a történetet.

 

Általam levont tanulság:

  A magány különös dolgokat képes kihozni emberekből…

 

Amit szerintem megfelelően tettem:

 Nem néztem hülyének, nem tettem megjegyzést, úgy tettem, mintha nem is érzékelném, mi történik.

 

Önkritika/változtatási javaslat magamnak:

 Ebben a helyzetben ugyanígy tennék ma is.

 

Mi a Te meglátásod?

Lépj velem kapcsolatba, fejlesszük együtt az emberekkel való foglalkozás módját és írd meg nekem a javaslat@pszichosztori.hu e-mail címre, szerinted mi a történet tanulsága és mi lett volna a megfelelő magatartás a leolvasó részéről!

 

Mónus Tamás, 2017. December 07.

Vissza a topikba