Leolvasni mentem egy házhoz. Az idősebb hölgy kíváncsian kérdezte:

– Már megint kizavarták terepre?

– Igen, ilyenek ezek! – válaszoltam neki, igazodva laza megfogalmazásához.

– És mikor hozzák be a munkájukat? – kérdezett újra, amit már nem igazán értettem.

– Milyen munkát? – kérdeztem vissza.

– Hát amit ilyenkor félre kell tenni, mert kiküldik az emberekhez?

– Ja azt? Az ilyenkor torlódik, aztán majd ha ezzel kész vagyunk, megcsináljuk. – válaszoltam, bár magam sem tudtam, miért nem mondtam meg kerek perec neki, hogy én csak leolvasással foglalkozom. Sajnos a néni nem állt meg itt és folytatta:

– És ha valami szivárgás van? Akkor az is megvárja magukat?

Ekkor már bántam, hogy belementem a játékba, és próbáltam gyorsan lezárni a témát:

– Arra külön csoport van! Milyen szép a kertje!

Erre a néni nagyon megörült és nem győzött szedni nekem a termésekből.

 

Általam levont tanulság:

 

 Két tanulság is van számomra ebből a történetből:

 

1. Őszintén meg kell válaszolni akkor is, ha többnek gondolnak annál, amik vagyunk.

2. Dicsérni kell az emberek kertjét!

 

Amit szerintem megfelelően tettem:

 Gyorsan eltereltem a témát, nem hagytam, hogy további bonyodalmak keletkezzenek.

 

Önkritika/változtatási javaslat magamnak:

 Azonnal el kell mondani, mi a valóság akkor is, ha valaki mást gondol.

 

Mi a Te meglátásod?

Lépj velem kapcsolatba, fejlesszük együtt az emberekkel való foglalkozás módját és írd meg nekem a javaslat@pszichosztori.hu e-mail címre, szerinted mi a történet tanulsága és mi lett volna a megfelelő magatartás a leolvasó részéről!

 

Mónus Tamás, 2018. Január 25.

 

Vissza a topikba