Egy idős bácsi, akivel sokat beszélgettem régen, most csak ült a konyha asztalnál. Köszöntem neki, de nem válaszolt, mire az unokája ezt mondta:

Ne foglalkozzon vele, ne is vegye figyelembe! Agyvérzést kapott és semmit nem érzékel a külvilágból.

Nagyon meglepődtem és sajnáltam őt. Kifele jövet azért ránéztem és intettem egyet, mire ő mosolygott és visszaintegetett.

 

Amit szerintem megfelelően tettem:

 Bár tudomásul vettem az unoka szavait, azért tiszteltem az öreg úrban a közös emlékeket és úgy gondoltam, nem mehetek el mellette úgy, mint ha ott sem lenne. Hogy emlékezett-e, vagy csak egy tudattalan cselekedet volt részéről mindez, nem tudom, de nagyon elgondolkodtam, hogyan képesek emberek lemondani a szeretteikről ilyen nyilvánvalóan. 

 

Önkritika/változtatási javaslat magamnak:

  Minden rendben volt…

 

Mi a Te meglátásod?

Lépj velem kapcsolatba, fejlesszük együtt az emberekkel való foglalkozás módját és írd meg nekem a javaslat@pszichosztori.hu e-mail címre, szerinted mi a történet tanulsága és mi lett volna a megfelelő magatartás a leolvasó részéről!

 

Mónus Tamás, 2018. December 07.

Vissza a topikba