A gázóra leolvasó az az ember, aki egy nap alatt megfordul a kocsmában, az iskolában és a templomban is. Persze nem azért, amiért általában mennek az emberek ezekre a helyekre. Mindenesetre alaposan meg szoktam nézni mindent mindenütt és sok mindent megértek ezáltal az életről, az emberek lelkivilágáról, sorsáról.

 A mai napon egy kocsmába kellett mennem leolvasni. Ahogy beléptem, észrevettem egy idős embert, aki hangosan énekelt mikrofonba, miközben szólt a gépből a zene. A “Dédapám” című számot énekelte, s amikor beléptem, ő rám nézett és széles vigyorral az arcán nézett engem és úgy énekelt:

“Arról mesélt, az volt a szép, mikor lovon járt

Régen, mikor lovon járt, a nőknek úgy imponált

Mondta nekem, hogy beléesett egy szőke hajú lány

S ez a szőke hajú lány lett az én dédanyám”

 Csillogó szemei tele voltak boldogsággal. Talán attól volt boldog, hogy végre van egy közönsége, vagy talán a fiatalságának emlékeitől csillogtak úgy a szemei, vagy mert valóban volt valaki, egy dédapa, egy nagyapa, bárki, akire emlékezett.

 Mindegy… A bácsi boldog volt és széles vigyorral az arcán énekelt hangosan és önfeledten. Én komoly arccal néztem őt, majd megjelent a kocsmáros és mondtam, hogy a gázóra leolvasás miatt jöttem. Betessékelt a pult mögé, ahol volt a mérő, s közben minduntalan ismételte hangosan a refrént az öreg.

“Kisfiam, így szólt hozzám a dédapám

Jöjj velem, hagyjuk itt a város zaját

Jöjj velem, mesélek megint sok csodát

Elmegyünk, s úgy leszünk, mint két jó barát.”

 Amikor jöttem kifele, még egy pillantást vetettem az idős férfire. Arcáról eltűnt a boldogság, szeméből valódi könnyek csordultak, s mély beleéléssel zárta a dalt:

“Vártam megint, hogy újra vigyen, de nem jött többé már

Sajnos nem jött többé már, érte jött a halál…”

 

Amit szerintem megfelelően tettem:

  Nem tettem semmit, de átéreztem az ember örömét és fájdalmát. Elképzeltem, hogy ki lehetett Ő:

  • Talán a zenekar egy tagja?
  • Talán egy rajongójuk, aki most megöregedve nosztalgiázva emlékszik fiatalságára?
  • Talán egy kisfiú, aki most döbbent rá úgy igazán, hogy mennyi sok év, évtized eltelt hirtelen, s akit annyira szeretett, aki annyit mesélt, aki annyi reményt, hitet és szeretetet adott neki, az az ember nincsen már…
  •  Vagy talán csak az volt, aminek látszott: egy elzüllött, ittas ember, akinek az életben már csak annyi öröme maradt, hogy egy kocsmában tomboljon mindaddig, míg rá nem unnak, míg ki nem dobják…

 Mindegy is, hogy ki volt Ő… Számomra mégis egy üzenet volt. Egy Élet által küldött üzenet. Méghozzá a dalának az utolsó szakasza: Vártam megint, hogy újra vigyen, de nem jött többé már… 

 Az üzenet pedig az, hogy addig kell menni, addig kell keresni a csodát, addig kell a város zaja helyett  az Élet igazi értelmét, a boldogságot keresni és megélni, amíg van rá lehetőség. Mert egy napon várni fogjuk csupán, de már nem jön, már nem jöhet el…

 

Önkritika/változtatási javaslat magamnak:

  Minden rendben volt. 

 

Mi a Te meglátásod?

Lépj velem kapcsolatba, fejlesszük együtt az emberekkel való foglalkozás módját és írd meg nekem a javaslat@pszichosztori.hu e-mail címre, szerinted mi a történet tanulsága és mi lett volna a megfelelő magatartás a leolvasó részéről!

 

Mónus Tamás, 2018. December 14.

Vissza a topikba